Állattenyésztés II.

• 1. Bevezetés 
• 2. óra: értékmérők
• 3-5.: háziasítás, örökléstan, tenyészkiválasztás
• 6-7.: törzskönyvezés, állatok elhelyezése
• 13 óra: Lótenyésztés 
• 14 óra: Juhtenyésztés
• 15 óra: összefoglalás
• 16 óra: ellenőrzés
• 17 óra: Állattenyésztés az Európai Unió mezőgazdasági rendszerében
• 18 óra: Év végi ismétlés

Állattenyésztési alapfogalmak 

• A faj: A külső és belső tulajdonságok faji bélyegek alapján elkülöníthető egymás között eredményesen szaporítható állatok csoportja.

• Fajta: A többé kevésbé egységes jellegű állatok csoportja amelyeket meghatározott alaki, színbeli szervműködésbeli tulajdonságok határolnak el a faj többi egyedétől és amelyek ezeket a tulajdonságokat örökítik.
• Törzs: Valamely apaállattól származó egyedek csoportja és a kiválogatott, legjobb minőségű egyedek közössége.
• Család: Egy-egy nőivarú állat több nemzedéken át tenyésztett utódai.
• Vérvonal: Olyan állatcsoport, amely egy kiváló törzsállattól származik, ahol a cél hogy a vérvonal minden tagja tulajdonságaiban minél inkább hasonló legyen a vérvonal alapító őshöz. (pl. Kincsem, angol telivér versenyló, 1880-as évek.)
• Vonal: Speciális tulajdonságokra kitenyésztett állatok csoportja.
• Populáció: Olyan nagyobb létszámú állatcsoport, amelynek tagjai genetikai szempontból nem egyformák, de mégis jobban hasonlítanak egymásra, mint más állatcsoportra. (Populációnak tekintjük egy fajta vagy vérvonal állományát.)
• Típus: A típus az állatoknak NEM rendszertani egységét, hanem - fajtára való tekintet nélkül - hasznosítási irányát jelenti. Pl: tejhasznosítású szarvasmarha típus és húshasznú típusú szarvasmarhák.

Testtájak és értékmérő tulajdonságok

Értékmérő tulajdonságok: Azokat az állatra jellemző sajátosságokat, amelyek alapján azok tenyész- és gazdasági értéke megállapítható, értékmérő tulajdonságoknak nevezzük. Két csoportjuk: külső értékmérők (melyek szemmel láthatóak) és belső értékmérők (melyeket csak az állatok teljesítménye alapján érzékelhetünk).

A külső értékmérő tulajdonságok:

1. Fejlettség - tömeg => a jó egészségre és a belső szervek harmónikus működésére utal
2. Kondíció => A szervezet megalkotásának módja, mely külső és belső tulajdonságokban nyilvánul meg
3. Arányosság => Az egyes testrészek, testtájak egymással való kapcsolatát fejezi ki.
4. Kültakaró => A fajtáról hasznosítási típusról, másodlagos ivarjellegről tájékoztat. Bőr, szőr, tollazat

A belső értékmérő tulajdonságok:

1. Növekedési erély
2. Termékenység szaporaság
3. Tejtermelő képesség
4. Hústermelő képesség
5. Egészség, ellenálló-képesség
6. Igényesség
7. Alkalmazkodás
8. Termelőképesség
9. Vérmérséklet

A gazdasági állatok szaporítása

1.) Ivarzás és pároztatás: A pároztatás célja az, hogy a párzás alkalmával a hím egyed, nemi váladékát a nőstény állat nem útjaiba juttassa. A szarvasmarha pároztatását hágatásnak, befolyatásnak, a lóét fedeztetésnek, a sertését búgatásnak, a juhét berregtetésnek vagy üzetésnek nevezzük.

2.) Tenyészérettség: Amikor az állat eléri várható fejlettségének 2/3-ad - 3/4 -ed részét. Ló esetében 2-4 éves kor, szarvasmarhánál 14-18 hónapos kor, juh és sertés esetében 8-10 hónapos életkor. 

3.) Ivarzás: Az egészséges nőstényállatok csak ivarzáskor hajlandóak hímekkel párzani. ivarzáskor az állat ivarszervei elváltoznak: a méh és a hüvely nyálkahártyája bővérű lesz, kipirul. A péraajkak megduzzadnak, nyálkát folyatnak.

4.) Mesterséges megtermékenyítés: A hím egyedek ondóját felfogják és azt mesterséges (művi) úton juttatják a női egyedek nemi útjaiba. Előnyei: egy kiváló tulajdonságú hímtől igen sok utód születhet, nagyobb a fogamzási százalék, nem terjednek egyik állatról a másikra a betegségek ... stb.

Tenyésztési alapfogalmak

1.  Gének: Az öröklés anyagi egységei a kromoszómákon, melyek meghatározzák az egyedek tulajdonságait.
2.  Genotípus: Azt jelenti, hogy az egyed, milyen képességeket, tulajdonságokat örökölt őseitől.
3.  Fenotípus: Az állat külső megjelenési formája
4.  Szelekció: Az a tenyésztői módszer, amely szerint kiválasztják azokat az állatokat, amelyektől jó utódokat remélünk.
5.  Tenyészérték: Az ivadékoknak átadott örökletes gének összessége.
6.  Fajtatiszta tenyésztés: Ha mindkét szülő ugyanabba a fajtába tartozik.
7. Keresztezés: Az a tenyésztési eljárás, amikor a tenyésztésre kijelölt szülők NEM ugyanabba a fajtába tartoznak.

Keresztezés előnyös hatásai:

• Fokozza az utódok letképességét
• Nőivarú ivadékok szaporasága
• Ellenálló képesség növekszik
• A keresztezett fajták tulajdonságai az utódokban egyesülhetnek
• Heterózis hatás: amikor az utódok egy vagy több tulajdonságban felülmúlják a szülőket.

A háziasítás 

Az állatok mindig is az ember barátai voltak. Erről számos feljegyzés található most már videó formájában is, ahol emberek nagyvadak – akár ragadozók legjobb barátai – és mély érzelmi kapcsolatot ápolnak egymással. A domesztikálás vagy magyarul a háziasítás folyamata megközelítő adatok szerint 10 - 15 ezer éve kezdődött és több meghatározó ok vezérelte. Elsődlegesen, mint táplálék (hús, tej, tojás) és eszközforrás (ruha és szerszám) alapanyag volt jelen, a másodlagosan a mezőgazdasági, őrző-védő, szállító és katonai célok szolgálása, a harmadlagos szerepe pedig a kialakult kötődés volt az állat társaságához. Legelőször a kutya háziasítása történt (15 ezer éve), majd a kecske és a juh háziasítása következett kb 10 ezer éve. A sertés illetve szarvasmarha "csak" 8 ezer éve történt, a ló háziasítására pedig kb 4 ezer éve került sor.

Az intenzív városodás folyamatait megelőzően az ember természetesen vadászta az állatokat, de javarészt csak a könnyen elejthető, genetikailag selejteket, mivel nem rendelkezett fejlett technikával, így az elejtésük ezeknek az állatoknak jóval kevesebb erőbefektetéssel járt. Az állattartás ugrásszerű fejlődésével az ember megkezdte a vadállatok pusztítását is, mivel azok táplálékforrásként fogyasztották a háziasított állatokat. Természetesen az állattartás és a növénytermelés magával hozta az erdőirtást, ami pedig az állatvilág élőhelyét és közösségeit tette tönkre. Ez a folyamat mára olyan méreteket öltött, hogy az állatvilág a félelméből adódóan nagy ívben kerüli az embert. Közeledése esetén pedig számos esetben támadóan reagál. Ne felejtsük el, hogy az Európában megtalálható ragadozó populációt /farkasok, medvék, macskafélék/ az ember majdnem teljesen kiirtotta. A természetes ellenség megszűnésével a meglévő növényevő fajok túlszaporodtak, amit jelenleg csak a vadászat, csapdák és mérgezések tudnak kordában tartani.

Egészen a 19. század közepéig nem létezett ipari intenzív állattartás. Mindez az ipari forradalom fejlesztéseivel tudott utat törni magának. Megjelent a gőzgép a mechanikus hántoló és kialakultak a vasúthálózatok. Ezen hármas következményeképpen az állatokat –időjárástól függetlenül – kisebb és akár zárt helyen is lehetett tartani, mivel a legeltetést felváltotta a takarmánnyal – főképpen a kukoricával való etetés. Egy szarvasmarha 4-5 év alatt éri el a vágósúlyát (600-700 kg) szabadtartás során, amihez 1 hektár terület szükségeltetik per állat. Az 1800-as évek végére ezt már 2 év alatt el tudták érni. Az 1950-es évekre már megjelentek a nagy gazdaságok, ahol akár 10 ezer szarvasmarha is lehetett egy nagyon szűkös területen, zárt vascellákban, teljesen elkülönítve egymástól.  

Az városi ember ettől a ponttól már nem találkozott közvetlen az általa elfogyasztott állattal, így az intenzív állattartás a törvényi korlátozások hiányában tovább folytathatja etikátlan, kínzás alapú, hozam orientált tömegtermelését a társadalom beleszólása nélkül.

Etológia - az állatok viselkedése 

Az etológia a biológiának az állatok viselkedésével foglalkozó ága. Az elnevezés a görög ethosz (ήθος), szokás szóból származik. A viselkedés definíciója kutatók körében is vita tárgya, mindazonáltal a jelenségek megértéséhez általában elegendő a viselkedést köznapi értelemben figyelembe venni. Tehát a viselkedés egy állat mozgásában, anyagcseréjében, testfelépítésében megjelenő változás, amelyet a megfigyelő szabad szemmel vagy különböző vizsgálati módszerekkel képes érzékelni. Az állatok viselkedési komponenseit hagyományosan két nagy csoportra szokás bontani: öröklött (genetikailag rögzült) és tanult elemekre. Ez az éles elhatárolás sok tekintetben mára már túlhaladott. Tisztán öröklött magatartásformák léteznek, azonban minden tanult viselkedésnek vannak genetikailag rögzült komponensei, hiszen a tanulásra való képesség maga is öröklött. Egy állat összes viselkedési eleme együttesen az etogrammot alkotja. Az etogram felvétele az etológia első feladata. Második lépésben vizsgálható, hogy különböző körülmények között az etogramm melyik elemei és milyen gyakorisággal fordulnak elő. Az így kapott adatok elemzése vezethet az okok felderítéséhez és a viselkedés tipizálásához. Az etológia a kísérleti állatpszichológiában és a természetrajzban gyökerezik.

Az állatok viselkedéséről a folytatásban a következő prezentációban olvashatsz: "Az állatok viselkedése - nive.hu" Kérlek tekintsd végig a prezentáció oldalait és ismerkedj meg a lovak, szarvasmarhák juhok, sertések és baromfiak viselkedési mintáival.

A külső és belső értékmérők 

A feladat: a külső és belső értékmérő tulajdonságok áttekintése a következő prezentációt felhasználva: https://ansci.sze.hu/images/oktatasi.anyagok/6._eloadas_Ertekmero_tulajd...

Törzskönyvezés, tenyész-kiválasztás, örökléstani alapfogalmak

1. Örökléstani alapfogalmak: Az örökléstan vagy genetika az állattenyésztésben a tulajdonságok átöröklési kérdéseivel foglalkozik. Az állatok tulajdonságainak egy része öröklött másik része szerzett jellemző.
2.  Zigóta: Az a megtermékenyített petesejt, melyben megtalálhatóak mindkét szülő örökítő anyagai (a kromoszómákban) és amelyből az utódegyed majd kifejlődik.
3. Gén: A sejtek kromoszómáiban található öröklési információkat hordozó egységek, nukleinsav szakaszok.
4. Homozigóta - heterozigóta: Ha az egyed, bizonyos tulajdonságra nézve mindkét szülőtől ugyanannak a színnek a génjét kapja akkor homozigótának, ha eltérőt akkor heterozigótának nevezzük.
5. Genotípus: Az egyed örökletes alapja, megmutatja, hogy az állat milyen képességeket, tulajdonságokat kapott őseitől.
6. Fenotípus: Az egyed külső megjelenési formája
7. Paratípus: azon környezeti hatások összessége, melyek meghatározzák, hogy az örökletes alap mennyire tud kibontakozni.
8. Minőségi vagy kvalitatív tulajdonságok: Ide tartozik pl.: a színöröklés, szarvatlanság, baromfiaknál a kopasz-nyakúság.
9. Mennyiségi vagy kvantitatív tulajdonságok: A környezeti tényezők jobban befolyásolják., Ide tartozik a tej, hús, gyapjú és tojástermelő képesség.
10. Tenyészkiválasztás: Azt az eljárást, amikor egy állományban a legjobb tulajdonságokat, képességeket és lehetőségeket hordozó egyedek továbbszaporítását igyekszünk megvalósítani tenyészkiválasztásnak nevezzük.
11. Szelekció: Olyan tenyésztői módszer mellyel kiválasztják azon állatokat melyektől a legjobb utódokat remélik.
12. Tenyészérték: egy-egy ivadéknál az örökletes gének összessége.
13. A tenyészkiválasztás módszerei: Történhet a külső megjelenés alapján, ezen belül küllem, vagy teljesítmény vizsgálat szerint, vagy történhet a genotípus alapján az ősök vizsgálatával illetve az oldalági rokonok elemzésével. Ugyancsak genotípus szerinti a tenyészkiválasztás, ha az utódokat vizsgáljuk.

Tenyésztési eljárások:

1. Tenyészcél: Az a több évre előre kitűzött cél, mely egyrészt gazdasági állataink magasabb termelési eredményeit (gazdasági tenyészcél), másrészt szervezeti szilárdságát, ellenálló képességét célozza (biológiai tenyészcél).
2. Fajtatiszta tenyésztés: Ha mindkét párosításra szánt szülő ugyanabba a fajtába tartozik. Három módszere: beltenyésztés, vérvonaltenyésztés, vérfrissítés.
3. Keresztezés: Ha a párosításra szánt szülők nem ugyanabba a fajtába tartoznak. Előnyei: fokozza az utódok életképességét, javítja az ellenállóképességet, növeli a szaporaságot és az állomány egyöntetűbb lesz.
4. Heterózis hatás: a keresztezésből származó előnyök összessége
5. Közvetlen haszonállat-előállító keresztezés: ha a kívánt állatokat két fajta egyszeri keresztezésével elértük.
6. Közvetett haszonállat-előállító keresztezés: ha több fajtával dolgozunk.
7. Tenyészállat előállító keresztezés: egy vagy több generáción keresztül végzett fajtakeresztezés
8. Rokontenyésztés: rokon egyedek párosítása
9. Szaporítás: Azon céltudatos tevékenység, melynek során a tenyésztő kiválasztja a szaporodásban résztvevő állatokat és irányítja a következő nemzedék felnevelését.
10. Párosítás: Az egyes nőstényekhez a legmegfelelőbb hímek kijelölése.
11. Pároztatás: A nőivarú egyedek ellenőrzött és irányított körülmények közt, kiválasztott hímivarú egyedekkel történő megtermékenyítése.  
12. Ivarérettség: Az az állapot, amikor a hím és nőivarú egyedek képesek ivarsejtek termelésére.   
13. Tenyészérettség: Azok az ivarérett egyedek, melyek tenyésztésbe vehetőek, mert elérték teljes testtömegük 2/3 - 3/4 részét.

Pároztatás módjai:

1. Vadpároztatás: A rendelkezésre álló apaállatokat a nőstény egyedek közé engedik. Előnye, hogy a nehezen észrevehető "csendesen ivarzókat" is befedezik a hímek. Hátránya: az apa származása és a várható ellés ideje ismeretlen marad.
2. Csoportos pároztatás: Amikor a nőstényeket kiválogatják bizonyos tulajdonságok alapján és csak bizonyos hímeket alkalmaznak. Az apa származása és az ellés ideje itt sem ismert, de ennél a módszernél már bizonyos mértékű tenyészkiválasztás érvényesül.
3. Háremszerű pároztatás: Tenyésztési szempontok alapján kiválogatott nőivarú egyedek közé egyetlen kiválasztott hím állatot engednek. Itt az apa származása már ismert, csak a megtermékenyítés ideje nem.
4. Egyedi, kézből pároztatás: Adott, kiválasztott ivarzó nőstényt egy kijelölt apaállattal pároztatják. Ennél a származás és párzás ideje is ismert. Hátránya: a csendes ivarzó nehezen ismerhető fel így a pároztatásra nem is kerül kijelölésre.
5. Mesterséges termékenyítés: Lényege, hogy az ondót a párzás mellőzésével, művi úton juttatják az ivarzó állat hüvelyébe, illetve méhébe. Maga a megtermékenyülés már természetes folyamat. Ennek a módszernek van a legtöbb előnye:

• Egyetlen ejakulátumból több esetenként több száz termékenyítés is elvégezhető, így kevesebb apaállattal is elvégezhető a tenyésztési munka
• A  tenyészértékű hímektől több utód nyerhető
• Elkerülhetőek a párzással terjesztett betegségek

Törzskönyvezés 

Az egyes egyedekre vonatkozó legfontosabb értékmérő tulajdonságok és származási, illetve egyéb adatok összegyűjtését, feldolgozását, értékelést, nyilvántartását törzskönyvezésnek nevezzük. Az adatok gyűjtését az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló szervezetek végzik, hitelességüket pedig az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet tanúsítja.

Van zárt és nyitott törzskönyv. A zárt törzskönyvet adott időszakban lezárják és csak addig bekerült állománnyal és utódaikkal foglalkoznak. A nyitottnál a legkiválóbb termelőképességű egyedekkel folyamatosan bővül a törzskönyvi állomány.

A törzskönyvezés három lépése:

1. Állományfelvétel. Megjelöléssel jár, mégpedig krotália, tetoválás, fülcsipkézés és egyéb eljárások révén.
2. A tenyésztési és a termelési adatok gyűjtése, ellenőrzése. Ez a tenyésztési napló, istállókönyv, takarmányozási napló vezetését jelenti.
3. Küllemi bírálat során megítélik az állat fajtajellegét (mennyire viseli magán fajtája jellemző jegyeit) és testrészeinek arányait, a hasznosítási típus figyelembevételével. (pl. tejhasznú, húshasznú szarvasmarha egyedek)