Takarmányozástan II.

• 1-4. óra: Takarmányozás célja, a takarmány mint környezeti tényező, takarmányok összetétele,
• 5. óra: A takarmányok csoportosítása [LINK]
• 6. óra: Zöldtakarmányok Gyökér- és gumós takarmányok
• 7.-8 óra: Erjesztett takarmányok Szénák és szénalisztek, réti széna 
• 9. óra: Magvak és termések Szántóföldi melléktermékek
• 10.: Élelmiszeripari melléktermékek,  Takarmány kiegészítők
• 11: Ipari abrakkeverékek Különböző takarmányok felismerése: takarmánynövények felismerése különböző fejlettségi stádiumban minősítés, magismeret
• 12: Tartósított takarmányok (szénák, szilázsok, szenázsok) felismerése és minősítése, Mezőgazdasági és ipari melléktermékek felismerése és minősítése
• 13: Mezőgazdasági és ipari melléktermékek felismerése és minősítése
• 14: A takarmányok tartósítása erjesztéssel: az erjedés lefolyása, a takarmányok erjeszthetőségét befolyásoló tényezők,
• 15: Szemestakarmányok szárítása, tárolása,  Gyökér- és gumós-takarmányok tárolása
• 16: A takarmányok előkészítésének módjai és eszközei,  A takarmányozás végrehajtása különböző fajú, korú és hasznosítású állatoknál (etetés, itatás
• 17: Életfenntartó táplálóanyag-szükséglet, az állati termelés, Takarmányozási táblázatok felépítése, használata A takarmányadagok összeállításának szempontjai és menete A takarmányadagok összeállításának alapelve
• 18: Takarmányozási táblázatok felépítése, használata A takarmányadagok összeállításának szempontjai és menete A takarmányadagok összeállításának alapelve 

***

A takarmányok összetétele és csoportosítása

A takarmányok kémiai összetétele

A takarmányokban lévő táplálóanyagok meghatározására a németországi Weende-ben még a 19. században dolgoztak ki egy laboratóriumi vizsgálati módszert. Ez a rendszer a különbözőkémiai karakterű táplálóanyag-csoportokat a gyakorlati takarmányozáscéljait kielégítő módon választja el. Ez az ún. weendei analízis a mai napig érvényes takarmányértékelési vizsgálat. Ezért a takarmányok táplálóanyagait e laboratóriumi vizsgálatok alapján csoportosítja. Ennek megfelelően a takarmányok táplálóanyagait az alábbi csoportokba soroljuk: nitrogéntartalmú anyagok, a nyers zsír anyagai, nitrogénmentes kivonat anyagai, nyersrost, egyéb táplálóanyagok. Emellett a takarmányok különböző mennyiségű vizet illetve ásványi anyagokat tartalmaznak 

A takarmányok összetételét befolyásoló tényezők

A takarmányok táplálóanyagainak összetételét számos tényező befolyásolja.
A növényi eredetű takarmányok összetételét meghatározza a növény faja, fajtája, a vegetációs időszak, a tárolás- és tartósítás módja, valamint a termőterület adottságai és az alkalmazott agrotechnikai eljárások.
Az állati eredetű takarmányok összetételét befolyásolja az állat faja, kora, a testrész, amiből a takarmány készült, a feldolgozás foka és módszere (pl.: tejpor, halliszt), a tartósítás módja, valamint eredete.

A szárazanyag a takarmány azon anyagainak összessége, amelyek 105 ºC-on, súlyállandóságig történő szárításával visszamarad.

A víz (ivóvízszükséglet)

A takarmányok víztartalma rendkívül fontos, mivel ez tartósabb vízellátásra ad lehetőséget a gazdasági állatoknak, mint az ivóvíz. Különösen fontos ez a kérődző állatok számára, mivel a szarvasmarha nem oda eszik, ahova iszik. Az ivóvíz közvetlenül az oltógyomorba kerül, míg a takarmány hosszú időt tölt el a bendőben. Itt a mikroorganizmusok életfolyamataihoz szükséges vizet a takarmányok vegetációs víztartalma biztosítja.

Víz és szárazanyag

A takarmányok alkotórészeit alapvetően két csoportba – víz és szárazanyag - szoktuk sorolni
A takarmányok szárazanyag-tartalma fontos paraméter mind a táplálóanyag-tartalom, mind az állatok takarmány felvétele szempontjából., mivel tápláló hatása csak a szárazanyag-tartalomnak van.
A takarmányok víztartalmának nincs tápláló hatása, de befolyásolja a takarmány táplálóértékét, étrendi hatását, szállíthatóságát, eltarthatóságát.
A takarmány víztartalma függ a növény fajától, fajtájától, korától, a talaj- és az időjárási viszonyoktól, ipari melléktermékek esetében a gyártás módjától, a takarmány előkészítésétől, sótartalmától, a levegő páratartalmától.
Víztartalom alapján a takarmányok három csoportját különböztetjük meg:
a. Légszáraz takarmány: víztartalma annyi, amelyből már nem veszít a szobahőmérsékleten való tárolás során: 10-14 %. Pl.: abrak-félék, szárított ipari melléktermékek, szénák, szalmák.
b. Nedvdús vagy vizenyős takarmányok víztartalma 75-95 %. Ide tartoznak pl.: a zöldtakarmányok, gyökér-, és gumós takarmányok, ipari lédús melléktermékek, tök, stb.
c. Folyékony takarmányok halmazállapota folyadék, víztartalmuk 85-93%. Pl.: a moslékok, törkölyök, több tejipari melléktermék. A nedvdús és a folyékony takarmányok halmazállapotban és nem mindig víztartalomban különböznek egymástól.
A takarmány természetes víztartalmát vegetációs (szöveti) víznek nevezzük. A vegetációs víz kedvező étrendi hatással rendelkezik különösen a többüregű gyomrú állatok takarmányozásában. Jelentőségét az adja, hogy fokozatosan válik szabaddá és így az állat számára hozzáférhetővé. Ennek eredményeként az ivóvíznél tartósabban növeli a szervezet vízkészletét.

A takarmányok fehérjetartalma

Napjainkban a gazdasági állatok fehérjeszükségletének megadásakor - a legtöbb állatfaj esetében - a nyersfehérje-tartalommal számolunk, amire az ad lehetőséget, hogy az abrakfogyasztó állatfajok (sertés, baromfi) takarmányában az amidok mennyisége nem jelentős. Ezen túlmenően ezen állatfajok esetében a takarmányadag legfontosabb aminosavaira is tekintettel vagyunk. A takarmányok fehérjetartalma eltérő. A fehérjetartalom alapján megkülönböztetünk sok, közepes és kevés fehérjét tartalmazó takarmányokat. Sok fehérjét tartalmaznak az állati eredetű takarmányok, a pillangós virágú szálas takarmányok, az olajipari melléktermékek és a hüvelyes magvak. Közepes mennyiségű fehérjét tartalmaznak a gabonamagvak. Kevés fehérje található a szalmafélékben, a burgonyában, a takarmányrépában.

A fehérjék biológiai értéke

A fehérjék takarmányozási értékét nem elsősorban mennyiségük, hanem a biológiai értékük alapján ítéljük meg. A fehérjék biológiai értéke elsősorban azok aminosav összetételétől, az aminosavak egymáshoz viszonyított arányától függ. Biológiailag az a legértékesebb fehérje, amelynek aminosav garnitúrája megegyezik az állati test, ill. -termék aminosav garnitúrájával (tej, tojás). A takarmány értéke attól függ, hogy nyersfehérje-tartalmában mennyi a valódi fehérje és hogy a valódi fehérje mennyi és milyen aminosavakat tartalmaz. Az állati eredetű takarmányok tartalmazzák az összes esszenciális aminosavat, nagy biológiai értékű fehérjék. Ezzel szemben a növényi eredetű fehérjék általában kisebb biológiai értékűek, mert egyes esszenciális aminosavak hiányoznak belőlük. 

A zsírok jelentősége és csoportjai

A takarmányozástanban definíció szerint a nyers zsír az az anyag, amely a Soxhlet módszerrel való éteres extrakció után a takarmány-őrleményből kioldódik. A zsírok kisebb nagyobb mennyiségben a növényi és állati szervezetben egyaránt megtalálhatók. Nagy energiatartalmuknak köszönhetően tartalék táplálóanyag szerepét töltik be.
A szobahőmérsékleten folyékony zsírokat olajoknak nevezzük ilyenek a növényi zsírok és a halolaj.
A nyers zsírtartalomnak csak egy részét képezik a valódi zsírok vagy lipidek, amelyek kémiai értelemben is zsírok. Az éterrel kivonható egyéb szerves anyagok a nem valódi zsírok, ebbe a csoportba tartoznak a lipoidok - foszfatidok, szterinek, szteroidok, viaszok -, valamint az éterkivonat egyéb anyagai.

A takarmányok csoportosítása a zsírtartalom alapján

A takarmányokat zsírtartalmuk alapján három csoportba sorolhatjuk:

• Nagy zsírtartalmú takarmányok: olajos magvak, olajpogácsák.
• Közepes zsírtartalmú takarmányok: gabonamagvak, hüvelyesek.
• Kis zsírtartalmú takarmányok: extrahált darák, szalmák, pelyvák.

A nyersrost

A nyersrost a takarmány szervesanyagainak azon része, amely híg savban és lúgban való főzés, majd szűrés után oldhatatlan állapotban marad vissza. Kémiailag nem egységes csoport. Ide tartoznak a növényi sejtfal alkotói – a cellulóz, a hemicellulóz, a növényi ragasztóanyagok, nyálkaanyagok és mézgák valamint az ún. inkrusztáló anyagok.
Ez utóbbiak a növények fásodása során rakódnak a sejtfalba. Ide tartozik a lignin, a pentozánok, a szuberin, a kutin és a kovasav. A növény emészthetőségét erőteljesen csökkentik, mert a kémiai és az enzimes hatásoknak ellenállnak. A többi táplálóanyag emészthetőségét is rontják.
A nyersrost alkotja a takarmány ballaszttartalmának, azaz emészthetetlen anyagainak jó részét.
Az utóbbi évek kutatásainak eredményeként gabonamagvak rosttartalmának jellemzésére egy új kifejezést alkottak – ezek az ún. nem keményítő poliszacharidok (NSP=Non Starch Polysaccharides). A nem keményítő poliszacharidokat (NSP): a nem a-glikozidos kötésű glükánokból, egyéb hexózókból, valamint pentózokból álló poliszacharidok alkotják. Jelentőségük abban áll, hogy kedvezőtlenül befolyásolják a béltartalom konzisztenciáját, a vízvisszaszívódást és a többi táplálóanyag értékesülését.

A vitaminok

A vitaminok a takarmányok olyan járulékos anyagai, amelyek nagyrészt nem szintetizálódnak az állati szervezetben, ott igen kis mennyiségben fordulnak elő, de engedhetetlenek a normális életfolyamatokhoz. A takarmányok saját vitamin (illetve provitamin) tartalmát befolyásolja a takarmánynövény faja, fajtája, érési stádiuma, része, ezek mellett hatást gyakorol rá az éghajlat, talaj, a betakarítás, tárolás-, és előkészítés módja, továbbá az alkalmazott gyártási eljárás (pl. ipari takarmányok esetében az alkalmazott hőkezelés) is.
Az optimális vitaminellátás biztosítása rendkívül fontos, mivel mind a túlzott mind a hiányos ellátás kedvezőtlen hatásokkal jár a termelésre ill. az egészségi állapot alakulására.
Hipovitaminózisnak nevezik valamely vitamin vagy provitamin abszolút-, vagy relatív hiányát, ill. az aktuális szükségleti szintnél kisebb mennyiségét a takarmányban.
Hipervitaminózisnak nevezik valamely vitaminnak az igényszintet lényegesen meghaladó mennyiségét a takarmányban. Ennek eredményeképpen a legtöbb esetben hipovitaminózishoz hasonló tünetek alakulnak ki, főképp a zsírban oldódó vitaminok esetében.

Avitaminózisnak (avitaminosis): A takarmányban egy vagy több vitaminnak a hiányából, felszívódásának vagy a szervezetben történő felépítésének zavarából származó betegség. 

A takarmányok csoportosítása

A takarmányok csoportosítása többféle szempont (eredet, szárazanyag-, ill. víztartalom, élettani hatás stb.) alapján történhet. A kizárólag állatok táplálására szolgáló takarmányokat feltétlen takarmányoknak (pl. legelőfű, szántóföldi zöldtakarmányok), az emberi táplálkozásra és ipari feldolgozásra is alkalmas növényeket, amelyek állatokkal is etethetők esetleges takarmányoknak nevezzük (pl. abraktakarmányok). Energia- és rosttartalmuk alapján megkülönböztetünk koncentrált és terimés takarmányokat. A koncentrált takarmányok energiában gazdagok és kevés rostot tartalmaznak (pl. abrak-takarmányok). A terimés takarmányok energiaszegények és általában sok nyersrostot tartalmaznak (pl. szénafélék). Víztartalmuk szerint kis víztartalmú (pl. széna, abrak) és lédús takarmányokról (gyökér- és gumós takarmányok) beszélhetünk. A légszáraz takarmányok 14%-nál kevesebb vizet tartalmaznak (pl. abrak) 

Leggyakrabban azonban a takarmányokat eredetük, kémiai összetételük és étrendi hatásuk alapján szoktuk csoportosítani. Eszerint a tömegtakarmányok és a koncentrált takarmányok két legnagyobb csoport

1.) A tömegtakarmányok között tartjuk számon

• a zöldtakarmányokat
• a tartósított takarmányokat, csakúgy, mint
• a leveles takarmányokat, valamint
• a gyökér és gumós takarmányokat.

2.) A koncentrált takarmányok között szerepelnek a különböző magvak.

3.) Fontosak még a melléktermékek, amelyeket eredetük alapján különítünk el. Emellett bár nem tekinthetők takarmánynak, de a modern takarmányozás nélkülözhetetlen részét képezik a takarmány-kiegészítők és takarmányadalékok, amelyeket szintén egy külön csoportban szokás megjeleníteni.

Gyökér-gumós takarmányok, szénafélék

A gyökér és gumós takarmányok

A gyökér és gumós takarmányokra általánosan jellemző a nagy víz- és kis rosttartalom. Sok káliumot, kevés meszet és foszfort tartalmaznak. Jó étrendi hatású, laktagóg takarmányok, de nagy víztartalmuk miatt nehezen tárolhatók. Gyakran földdel szennyezettek. Ezeket a takarmányokat etetésük előtt mosni, szeletelni, aprítani, zúzni vagy pépesíteni szükséges. Fagyos, romlott állapotban nem etethetők. Nagyobb mennyiségben csak rostban gazdag takarmánnyal együtt etethető.

Cukorrépa

A cukorrépa bár felhasználható takarmányozásra, ritkán kerül állataink elé. Kérődzőkkel kis mennyiségben etethető, mivel sok könnyen oldódó cukrot tartalmaz, ami emésztési zavarokat és következményesen tejsavmérgezés okozhat. Optimális napi adagja tehénnek lO-l5 kg, növendékeknek 5-lO kg, juhoknak pedig O,5-l kg. Fölaprítva sertéssel és lóval is etethető. Hízósertésekkel 4-6 kg-os, lovakkal pedig lO-l5 kg-os napi adag etethető. Nagy mennyiségben etetve hasmenést okozhat.

Murokrépa

A murokrépa nagy karotin-tartalma miatt az állatok karotin-szükségletét fedezi. Etetése kedvező hatású a nőivarú állatok termékenyülésére. Teheneknek 4-5 kg-os mennyiségben adva a tél végén kedvező hatást fejt ki a szaporodási folyamatokra. A lovak is szívesen fogyasztják, csikókkal l-2 kg-os, vemhes- vagy szoptató kancákkal 4-5 kg-os adagban etethető. Igáslovak akár l5-2O kg-ot is fogyaszthatnak belőle. A vemhes- és szoptató kocák számára is előnyös napi 3-4 kg-ot etetni.

Tarlórépa

A tarlórépa másodvetésben termesztett takarmány. A 1O % szárazanyagának közel fele cukor, és jelentős mennyiségű mustárolajat is tartalmaz. Hízómarhával akár 3O kg is megetethető naponta, de a tejelő teheneknek lO kg-nál ne adjunk többet, mivel mellékízt adhat a tejnek. A sertés fejadagjában a burgonya 3O-4O %-a helyettesíthető tarlórépával.
A takarmányrépa nagy tömeget adó, jó étrendi hatású, ízletes takarmány. A répa elsősorban a kérődzők takarmánya (tejelő tehénnek 2O-25 kg, növendék marháknak lO-l5 kg és kifejlett juhoknak l-3 kg is adható naponta). A vajat keményíti. Kis nyersrost-tartalma következtében sertésekkel is etethető (2-5 kg/nap), a korlátozott abrakfejadagon tartott vemhes kocáknak kifejezetten előnyös. A lovak is szívesen fogyasztják, igásállatokkal 1O-2O kg etethető.

Szénafélék

Réti széna

A réti széna rétek és legelők fűterméséből készül. A változatos fűösszetétel adja kedvező biológiai értékét. A virágzás kezdetén kaszált, megázás nélkül betakarított, édes füveket tartalmazó szénát az állatok szívesen fogyasztják. A megfelelő időben betakarított, jó minőségű réti széna nyersrost-tartalma nem haladja meg 30%-ot, karotintartalma pedig 20-30 mg/kg sz.a. A pillangósok a fehérjetartalom emelése révén növelik a réti széna értékét, mennyiségük a jó minőségű réti szénában megközelítően 20%. Rontja a széna minőségét a mérgező-, vagy kellemetlen ízű gyomnövények és a savanyú füvek jelenléte. A jó minőségű szénában lO %-nál, a közepes minőségűben pedig 3O %-nál nem lehet nagyobb a savanyú füvek aránya. A gyenge minőségű réti szénában pillangós nincsen, a savanyú füvek aránya pedig meghaladja a 3O %-t. A termőhely fekvése és a talaj minősége szerint megkülönböztetünk: sziki-, hegyi és alpesi-, dombvidéki és völgyi-, lápi- és erdei szénát. Az állatok által legkedveltebb a fehérjében és ásványi anyagban gazdag, rostban szegény sziki széna. A dombvidéki szénák kedvező fűösszetételük miatt jó minőségűek. A lapályok és völgyek szénái sok savanyúfüvet tartalmaznak, táplálóanyag-tartalmuk csekély. A réti szénát a kérődzők, lovak és nyulak egyaránt szívesen fogyasztják.

szántóföldi fűfélék szénái

A szántóföldi fűfélék szénái gyengébb minőségűek, rostban gazdagabbak, viszont nyersfehérjében szegényebbek, mint a réti széna. Ide soroljuk a szudáni cirokfű-, mohar- és kölesszénát. Takarmányértékük kisebb, mert kevésbé változatos fűösszetételűek. Kemény száruk miatt lovakkal és juhokkal etethetők.

Pillangósszénák

A pillangós szénákra általánosan jellemző, hogy sok fehérjét és ásványi anyagot tartalmaznak. A pillangós szénák minőségének kritikus tényezője a levélpergés, mivel a levelek tartalmazzák a táplálóanyagok döntő részét, valamint a lehulló levelekből képződő törmeléket a szénafogyasztó állatok nem eszik meg. A levélpergés részben faji sajátságok függvénye, mértékét azonban jelentősen befolyásolja a betakarítás ideje.

Lucernaszéna

A lucernaszéna a legelterjedtebb, legízletesebb, fehérjében leggazdagabb pillangós széna. A zöldbimbós állapotban kaszált, megázás nélkül betakarított, dús levélzetű, vékony szárú és kellemes illatú lucernaszéna kedvelt takarmány. Táplálóanyag-, ásványianyag- (Ca) és karotintartalma egyaránt nagy. A jó minőségű lucernaszéna karotintartalma 30-50mg/kg sz.a. Mivel az értékes táplálóanyagok több mint 70%-a a levélben található, ezért betakarítás és szárítás során elsődleges szempont a levélpergés mértékének csökkentése. A jó minőségű lucernaszéna nyersrost-tartalma nem éri el a 25%-ot. Az esős időben készített széna barna színű. Ennek az a magyarázata, hogy a nagy nedvességtartalommal (> 20-22%) kazlazott, vagy bálázott széna túlzott mértékben megpenészedhet, bemelegedhet, aminek következtében fehérjetartalma denaturálódik, szénhidráttartalma karamellizálódik, emészthetősége pedig csökken.

Vöröshere széna

A vöröshere széna vastagabb szárú, gyengébb levélzetű a lucerna szénánál, kevésbé ízletes, étrendi hatása is rosszabb. A vöröshere kifejezetten hajlamos a levélpergésre, ebből adódóan nehezebb a szárítása. Elsősorban a kérődzők takarmánya, lovakkal etetve esetenként felfúvódást okoz.

Egyéb pillangós szénák

Az egyéb pillangós növényekből készülő szénák gyengébb minőségűek, mint a lucernaszéna. Ide soroljuk a bíborhere-, baltacím-, somkóró- és édes csillagfürt szénát. Ezek közül leginkább a baltacim szénának van leginkább létjogosultsága, részben az antinutritív anyagok hiánya részben a puha levélzet miatt. Ugyanakkor a baltacim is hajlamos a levélpergésre.

Gazdasági állataink szénaszükséglete

A széna etetésének a kérődzők takarmányozásában fontos szerepe van különösen a téli időszakban. Azonban például a tejelő tehenekkel egész évben jelentős mennyiségű szénát etetünk.
A kérődzők közül legnagyobb mennyiséget a tejelő tehenekkel etetünk (2t/év). A növendék marhákkal ennek közel fele etethető (0,3 – 0,7t/év a testtömeg függvényében). A juhok szénaszükséglete jellemzően 0,1t/év. Mindez azt jelenti, hogy tejelő tehenekkel átlagosan napi 3-6 kg szénát etetünk, a juhok napi takarmányadagjában pedig 0,5-1,5 kg széna szerepel. A kérődzők mellett a ló is jelentős szénaszükséglettel rendelkezik. A ló napi adagjában átlagosan 3-6 kg széna szerepel.

 ***